Sverák, Jan (Svěrák) (Zatec (Žatec), 1965. február 6) cseh filmrendező, író
„Ha ezt azért csinálják, hogy ijesztgessenek, akkor hagyják abba kérem, mert most már aludni szeretnék – kiáltott bele Bubu a sűrűsödő sötétségbe.”
(Jan Sverák: Bubu)
Zdenek Sverák színész, író fia. Apjával közösen is alkotnak. Több nemzetközi díjat nyert filmjének forgatókönyve alapján írta Bubu című meseregényét. A történet egy kiselejtezett mackóról szól, aki szívesen maradt volna kicsi gazdájánál, mégis saját plüsslábára kellett állnia, hogy igazi hőssé váljon.
Csiki Kovács Dénes (Csíkkozmás, 1893. február 6-1981) író, szerkesztő, tanító
„Társaságban a jókedv nagyobbodik, a bú pedig kisebbedik…”
(Csiki Kovács Dénes: Tündér a havason)
Már diákkorában verselgetett. 1917-ben Magyarországon telepedett le, több városban tanított. Pedagógiai szakmunkái mellett szépirodalmi művei is megjelentek. Munkatársa volt számos ifjúsági lapnak, többek között Az én újságom, Tündérvásár, Ifjú polgárok, Magyar Cserkész, Kis Pesti Hírlap, Kis Pajtás, Meseország, a kolozsvári Apostol is rendszeresen közölte meséit. 1937 decemberében Kicsi Góbé címmel ő maga is alapított egy gyerekújságot.
Gyermekkönyvei:
Aranykulcs : székely mesék
A csiki havason : ifjúsági regény
A fűrészmalom : kalandozás Csíkországban : ifjúsági regény
Gurulj, gurulj, mogyoró! : mesék
Hadonász Jancsi tudósításai : ifjúsági regény
Hüvelyk Matyi Manóországban : mese
Kacsó Balázs: kuruc-sors : regény II. Rákóczi Ferencről
Liliomvirágok : regényes elbeszélés Szent Imre korából (Magyar ifjúság könyvtára)
Tündér a havason : ifjúsági regény
Bakos Barbara (Budapest, 1988. február 6) illusztrátor, animációs filmrendező
„Az ujjaim mindig filctollasak voltak”
(Bakos Barbara)
A diploma megszerzése után külföldre utazott, és egy londoni ügynökséghez került, akikkel azóta is tart az együttműködés. Külföldi és magyar nyelvű könyveket is illusztrál. Szereti a tradicionális technikákat, a vízfestéket, akvarellt, gouache-t.
Édesanyja, Baár Tünde: Buda és Vince című sorozatának is ő a rajzolója.
Arsenault, Isabelle (Sept-Iles (Sept-Îles), 1978. február 6) kanadai illusztrátor, szerző
Gyermekként megnyerte a helyi újság által rendezett karácsonyi rajzversenyt. „Megértettem, hogy a rajzolás iránti szeretetem és képességeim arra késztetnek, hogy valami egyedit alkossak.”
Művészeti stílusát gyakran minimalistának nevezik. Többnyire sok színt használ. Célja karakterei lelkiállapotának bemutatása, rajzaival megpróbál érzelmeket kiváltani az olvasóban.