Kálnoky László (Eger, 1912. szeptember 5-1985) költő

Bornemisza Endre (Milota, 1920. szeptember 5-2007) költő

Kemény János (Pittsburgh Pa, 1903. szeptember 5-1971) író, színházigazgató

Nopola, Tiina (Helsinki, 1955. szeptember 5) finn író

Fiske, Anna (Ängelholm, 1964. szeptember 5) svéd-norvég illusztrátor, író

Fiora (Fischer) Margit (Budapest, 1898. szeptember 5-1984) festő

Dugina, Olga (Moszkva, 1964. szeptember 5) orosz illusztrátor

Kálnoky László (Eger, 1912. szeptember 5-1985) költő, műfordító

„Mikor szél fúj az erdőn,
zenekart alakítanak a fák,
ágaik hangszerek. Szeszélyes
dallamokat susognak, fütyörésznek.”

(Kálnoky László: Téli napló)

1939-ben jelent meg első könyve. Verseinek kiadását később nem támogatták, így elsősorban műfordítóként tartották számon. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Gyerekverseit unokájának írta Versposta Eszternek címmel, mikor a kislány szüleivel Svédországba költözött. Az áramló időben című versében írja unokájáról:

„Nélküle sosem tudtam volna meg,

hogy nem mindig vegyül önzés a szeretetbe.

Az ő rejtőző ereje emelt

néha önnönmagam fölé

egy-egy ritka, kiváltságos pillanatban.”

Bornemisza Endre (Milota, 1920. szeptember 5-2007) költő

„Mesekút,
mesekút,
kinccsel teli
csodakút,
nincsen alja,
nincs teteje,
se hátulja,
se eleje,
se kiút,
se beút,
de aki jó,
oda jut.”

(Bornemisza Endre: Mesekút)

Kisdiák korában kezdett verselni. Első próbálkozásai Az Ifjúság Aranykönyve című diákantológiában jelentek meg 1937‐ben. Később A Mi Utunk című ifjúsági lap közölte írásait.

Önálló kötetei:

Budavári séták : versek kicsinyeknek és nagyoknak

Kicsi csűr : versek az évszakokról

Kutykuruttyos békasereg : gyerekversek

Mesekút : verses mesék

Téli fagyöngy : gyerekversek

Kemény János (Pittsburgh Pa, 1903. szeptember 5-1971) író, színházigazgató

Apja révén bárói családban született, édesanyja amerikai volt. Tíz éves koráig nagyapjánál nevelkedett. A Kolozsvári Református Kollégiumban szerkesztette az önképzőkör lapját, itt jelent meg első írása is. Jelentős irodalomszervezői munkássága: marosvécsi otthonában írótalálkozókat szervezett, az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke volt. 1931-től vezette a kolozsvári Thália Színházat, később a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője. Gyerekeknek verseket írt.

Gyerekkönyvei:

Fenyőmuzsika : gyermekversek

Kicsiknek : gyermekversek

Nopola, Tiina (Helsinki, 1955. szeptember 5) finn író

Óvodapedagógusként dolgozott, 1994-től csak az írással foglalkozik. Az első Sári-kötetét bölcsődés kislánya inspirálta. Több sorozatot írt nővérével, Sinikka Nopolával. A Risto, a rapper-könyvekből filmsorozatot forgattak.

Önálló kötetei magyarul:

Sári ​és a három Ottó

Sári ​gólt lő 

Sinikka Nopolával közös műveik magyarul:

Risto ​Rapper-sorozat

Sáskalapka ​és Szőrmamuszka világgá megy

Fiske, Anna (Ängelholm (Angelholm), 1964. szeptember 5) svéd-norvég illusztrátor, író

Világszerte népszerű illusztrátor és szerző. Férjével Norvégiában él. Képregényeket és képeskönyveket, fergeteges humorú ismeretterjesztő könyveket készít. Fogyatékkal élőknek is publikál műveket.

Magyar nyelven megjelent:

Hogyan ​lesz a kisbaba?

Ilyenek ​vagyunk hátulról : könyv a testről

Fiora (Fischer) Margit (Budapest, 1898. szeptember 5-1984) festő

1928-tól Franciaországban élt. Festői munkássága mellett illusztrációkat készített. Számos magyar mesekönyvet díszítenek rajzai, többek között Benedek Elek: Az én első könyvem és Goethe: Csili Csala Csalavári csalafintaságai -Benedek Elek átdolgozásában című műveket.

Dugina, Olga (Moszkva, 1964. szeptember 5) orosz illusztrátor

1989-től jelennek meg könyvei. Több ország kiadójának is dolgozik, sokszor férjével együtt alkot. Magyarországon A vitéz szabólegény című mesekönyv jelent meg rajzaival.

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Keressük a

születésnapját