Rannap, Jaan (Halliste, 1931. szeptember 3-2023) észt író
„A figyelmes ember mások dolgaiból is képes tanulni.”
(Jaan Rannap: Az utolsó fehértollú)
Az észt gyermekirodalom klasszikus szerzője. Matematika-fizika szakos tanárként végzett. 1977-től nyugdíjazásáig a Täheke gyermekmagazin szerkesztője volt. Gyermek- és ifjúsági könyveinek témája főként a természet, az állatvilág. Magyarul Az utolsó fehértollú című regénye jelent meg, mely egy halászsasfióka megmentését meséli el.
Sásdi Sándor (Varga, 1898. szeptember 3-1992) író
„Értem a gyerekek nyelvét, ők sohasem bizalmatlanok hozzám, megérzik, hogy vénségemre is inkább hozzájuk tartozom, mint a felnőttek külön világához.”
(Sásdi Sándor)
1925-től publikált, regényt és elbeszélést írt.
Ifjúsági regényei:
A Sólyom utcai fiúk
Tavaszodik
A vándorút vége
Eötvös József (1813. szeptember 3-1871) író
A reformkor és a magyar regényirodalom történetének nagy alakja, a realista regényírás egyik első nagy mestere. Tizenöt éves korában már verseket írt. A falu jegyzője az első olyan magyar irodalmi mű, amelyre fordításai alapján külföldi kritikák is felfigyeltek. Magyarország 1514-ben címmel megírta Dózsa György történetét. Az 1848-as első magyar felelős minisztériumban és később 1867-ben a vallás- és közoktatásügyi tárcát igazgatta. Törvényekben határozta meg az állami oktatás fejlesztését, és az oktatási rendszer egységesítését.
Fia Eötvös Loránd. Családjának a hegymászás volt a szenvedélye.
Lewis, Naomi (Great Yarmouth, 1911. szeptember 3-2009) brit költő, író műfordító, tanár
A brit gyermekirodalom klasszikusa. 1957-től publikált. Poétikát és kreatív írást tanított, előadásokat tartott kedvenc gyermekkönyvíróiról, többek között Andersenről és Andrew Langről. Újra mesélte a kiemelkedő szerzők műveit. Magyarul Andersen: Vadhattyúk című meséje jelent meg átiratában.
Kudlácek, Jan (Kudláček) (Dolni Dubnany, 1928. szeptember 3-2017) cseh festő, illusztrátor
„A csend varázslatos világát kerestem a munkámban …”
(Jan Kudlaček)
A cseh gyermekkönyv-művészet nemzetközi hírű mestere. 1964-ben jelent meg rajzaival az első könyve. Kollázs és szórófestékes technikával dolgozott, vizuális kifejezésmódja nagyon közel áll a legkisebb gyermekek világához. Egyik ikonikus figurája a vízimanó, melyet a Horusice-tónál töltött nyaralása inspirált.
Magyarországon főként Milena Lukesová képeskönyveinek illusztrátoraként ismerjük.

















