Thackeray, William Makepeace (Kolkata, 1811. július 18-1863) angol író, illusztrátor
„Aki szerényen és nyíltan elismeri, hogy nem volt igaza, nagy előnyt szerez magának.”
(William Makepeace Thackeray)
Az angol szatirikus irodalom kiemelkedő képviselője, a viktoriánus kor egyik legkedveltebb szerzője.
A rózsa és a gyűrű című meseregényét 1854-ben írta, az eredeti kiadás illusztrációit a szerző készítette. Népszerűségét meseszövésének és szójátékainak köszönheti, szereplőinek karaktere a commedia dell’arte hangulatát idézik. Megszületéséről így ír: „Barátnőm, Bunch kisasszony egy népes családnál lakott, ugyanabban a házban, ahol magam is süvölvényeimmel … Bunch kisasszony felszólított, hogy rajzoljak egy csomó mesebeli alakot a gyermekeinek rendezendő kis ünnepségre. Maga is nem kevés fantáziával rendelkező teremtés volt, s hogy sorba vettük az ismert, és megfestett alakokat, ezekből lassan kiformálódott bennünk a mese, melyet kandalló mellett, pantomim előadás formájában játszottunk el a kicsinyeknek.” Több adaptációt – filmet, operát, hangjátékot készítettek a mű alapján. Andrew Lang a Maflázia című meséjével tiszteleg Thackeray műve előtt.
Szentiványi Jenő (Ercsi, 1909. július 18-1986) író
A modern magyar science fiction egyik alapítója. Műveiben összekapcsolta a kalandos történetmesélést az ismeretterjesztéssel. A hajózás izgalmait már gyermekkorában ismerte, hajóskapitány apja többször magával vitte útjaira, 13 évesen járt Jamaikán, a Fülöp-szigeteken és Borneón is. Első írásai 17 éves korában jelentek meg, riportokat írt a Magyar Cserkész című lap számára. Az őskorról szóló, A kőbaltás ember című könyve 1937-ben jelent meg.
Ifjúsági regényei:
Fegyverdörgés és tengerár
A fehér csapat
A fekete bocskor
A görög gálya titka
A kőbaltás ember
Lengyel sasfiókok
A nagy kaland
Párbaj a levegőben. rövidített változata: Gépünk motorja lángol!
Tizenkét halálos perc
Ismeretterjesztő gyerekkönyvei:
Az óceán világa
A postának mennie kell
Szentiványi Jenő: A görög gálya titka : történelmi regény. ill. Szecskó Tamás (Delfin könyvek) (#ókor, #búvár, #régészet)
Szentiványi Jenő: Fegyverdörgés és tengerár. ill. Szecskó Tamás (#Port Royal, #régészet, #kalózkikötő)
Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember : történelmi regény. ill. Benkő Sándor (Delfin könyvek) (#őskor)
Szentiványi Jenő: A fehér csapat : történelmi regény. ill. Benkő Sándor (Delfin könyvek) (#Ku-Klux-Klan)
Kolu, Siri (Kouvola, 1972. július 18) finn író, dramaturg
„…barátot nem lehet rabolni”
(Siri Kolu: Mi, Banditáék)
2008-tól publikál gyerekeknek és felnőtteknek. Tanulmányai jelentek meg a drámapedagógiáról és a gyerekirodalomról, alkalmazott drámát és dramaturgiát tanít a Helsinki Metropolia Iparművészeti Főiskolán. Interaktív könyvajánló előadásaival iskolákat és könyvtárakat látogat. A Mi, Banditék című, abszurd humorral fűszerezett utazási regénye és folytatása a skandináv gyerekirodalom klasszikus hagyományaira épít. Ifjúsági művei – Belső félelem és folytatása – azt járja körül, hogy milyen lehet a félelmen alapuló társadalomban élni.
Györffy Anna, F. (Szucság, 1915. július 18-2006) illusztrátor
A magyar gyermekkönyv-művészet kiemelkedő alkotója. Rajzművészetének alakulásában meghatározó szerepe volt gyermekkori élményeinek, az erdélyi nyaralásoknak és hollandiai utazásainak. Az Iparrajziskolában ruhatervezést tanult, alakrajzot tanító mestere Molnár C. Pál grafikus volt. Az 1950-es évek elején kezdett mese- és gyermekkönyveket illusztrálni, diafilmeket készíteni. Nemzedékek nőttek fel jellegzetes stílusú, humorral teli képein. A Dörmögő Dömötör és a Kisdobos című gyermeklapok egyik legtöbbet foglalkoztatott grafikusa volt.
Munkásságáról unokái – Farkas Judit Antónia szerző és Farkas Anna grafikus – publikáltak könyvet Mosó Masa és barátai címmel.
Dörmögő Dömötör meséi : 25 éves a Dörmögő Dömötör gyermekújság. ill. F. Györffy Anna et al. (#medve)
















