Egressy Zoltán (Piszke papa) (Budapest, 1967. augusztus 2) író, költő
„Ahhoz, hogy az ember tudjon valamit, kellő mennyiségű energiát kell befektetni.”
(Egressy Zoltán: A virágot jelentő deszkák)
Az egyik legsikeresebb drámaírónk, sokoldalú művész, többféle műfajban kipróbálta magát. 1991-től publikál. 2001-ben készült el első gyerekeknek szóló munkája, a Csimpi szülinapja című mesejáték egy kismajomról, melyből meseregény is született. Fafeye, a tenger ész című darabját a Kolibri Színház mutatta be. Meséit Piszke papa néven publikálja és ír ifjúsági regényt is.
Gyerekkönyvei:
Csimpi szülinapja
Piszke Papa meséi-sorozat
A virágot jelentő deszkák
Gaál Mózes (Gaal Mózes) (Barót, 1863. augusztus 2-1936) író, szerkesztő, tanár, műfordító
A 19-20. század fordulóján az ifjúsági könyvek és az oktatás népszerű szerzője, a gyermekirodalom Jókaija. Pozsonyban majd Budapesten tanított. Szerkesztette a Tanulók Lapját, az Én Újságomat és a Hazafias Könyvtár című sorozatot. Közbenjárására épült meg a tisztviselőtelepi szecessziós Tündérpalota, melybe gimnázium költözött és felkérték igazgatónak; ma a pedagógiai Könyvtár épülete.
Több mint 80 művet: regényt, elbeszélést, verset, színjátékot, mondát, tankönyvet, ismeretterjesztő könyveket adott közre. Az utolsó lantos címmel életrajzi regényt írt Tinódi Lantos Sebestyénről, a Hűséges mind a sírig Mikes Kelemen naplóregénye. Többek között Verne, Cooper, Defoe műveit fordította magyarra.
Ifj. Gaál Mózes író apja. Időnként összekeveredik a két művész életműve, mivel az ifj. előtagot nem mindig használják a szerző jelölésénél.
Smith, Alex T. (Coventry, 1985. augusztus 2) angol illusztrátor, író
Világszerte népszerű meseíró és rajzoló, egyik legkedveltebb karaktere Claude kutya és Fülöp, a kisegér. Sorban jelennek meg ünnepi hangulatú könyvei. Átdolgozta a Diótörő történetét A Diótörő és az Egérkirály karácsonyi csínytevései címmel. Más szerzők műveihez is készít illusztrációkat.
Magyar nyelvű mesekönyvei:
A. Grumpusz és gátlástalanul galád karácsonyi terve
Claude-sorozat
Diótörő és az Egérkirály karácsonyi csínytevései
A kisegér, aki… (Fülöp-sorozat)
A zűrcsigák támadása (Asztrid és az űrkadétok)
Smith, Alex T.: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált : Fülöp legújabb kalandjai 24 és fél fejezetben (#karácsony, #egér)
Gergely Tibor (Budapest, 1900. augusztus 2-1978) festő
A Pál utcai fiúk magyar és más nyelvű kiadásainak egyik rajzolója. Grafikai pályafutása Bécsben indult, az Iparművészeti Főiskola elvégzése után karikaturistaként dolgozott és mesekönyveket illusztrált. Részt vett az 1928-as nyári olimpia művészeti versenyén festészet, vízfestmények és rajzok versenyszámokban. „Néhány szándékkal túlzott alak szinte plasztikus és ezért ki akarna lépni a kép síkjából és mintha le akarna jönni a képről” – írta Barta Lajos egyik rajzáról. 1931-től Magyarországon, 1939-től az Egysült Államokban élt, a Western Publishing rengeteg illusztrációját jelentette meg. Felesége Lesznai Anna költő. Hagyatékukat a Hatvany Lajos Múzeumnak adományozta 1974-ben.
Molnár, Ferenc: Os meninos da rua Paolo = A Pál utcai fiúk. ford. Rónai Pál. rev. Aurélio Buarque de Holanda. ill. Gergely Tibor, 1970
















