Baka István (Szekszárd, 1948. július 25-1995) költő, író, műfordító
„… Így hulltak s folytak szét a vérben
Fénylő s homályos napjaim, –
S nem tudtam még: ott volt az Éden
a Pál utca farakásain.
Jó volna Nemecsekként végül
Elhinni, hogy értelme volt…
A grund, mit védtem, rég beépült,
S kirúgták a pipás Janót. …
(Baka István: Klepszidra)
A magyar líra kiemelkedő képviselője, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Nyolcévesen írta első verseit. Az induló költőt Ilia Mihály költő mutatta be 1969 februárjában a Tiszatáj című lapban. Orosz nyelvről fordított, Ilja Kasafutgyinov és Nyikolaj Dubov ifjúsági regényeit ültette magyar nyelvre.
1974-től szerkesztette kiskamaszoknak a Kincskereső ifjúsági irodalmi folyóiratot, melyet a kortárs művészetek pódiumává emelt. Mellé tanári-, klubvezetői kézikönyv készült és évente saját nyári tábort szerveztek. Nívós munkájáért Ifjúsági Díjat kapott.
Birtalan Ferenc (Budapest, 1945. július 25-2018) költő, író
„Mama soha nem nevet ki engem.
Neki elmondom az álmom.
Ő is elmeséli a titkait,
és nem csodálkozik,
hogy csigabiga-háton
az Óperenciáson
túlra jött velem. …”
(Birtalan Ferenc: Titok)
„Versekkel kilenc éves koromtól állok szoros, máig tartó kapcsolatban” – vallotta indulásáról. 1985 óta jelennek meg verses és prózai kötetei. Saját versvilágot hozott létre, gyermekverseiben gyermeki látásmóddal szemléli a világot. „Minden verse mesterien kidolgozott, hiteles, úgy, hogy furcsa, egyben kifejező képeket, szavakat is teremt” – írta Csokonai Attila.
Gyerekvers-kötetei:
…aztán lett az úttest
Összevesztem a tulipánnal
A Tarisznyában a tenger című kötetét kisfia inspirálta, humoros történetei róla szólnak. Fia Birtalan Balázs, költő.
Gripe, Maria (Vaxholm, 1923. július 25-2007) svéd író
„Az idő olyan, mint a tenger, tele ezernyi áramlattal.”
(Maria Gripe: Agnes Cecilia)
Svédország egyik legjobb és legkedveltebb gyermekkönyv-szerzője, munkásságáért Andersen-díjat kapott 1974-ben. Mágikus realista stílusban írt, műveire jellemzőek a visszatérő mesés elemek, költői stílus és a hiteles lélektani jellemzés.
Első jelentős sikere az 1961-es Josephine című regénye volt. Könyveit 29 nyelvre fordították le, és több filmet, tévésorozatot forgattak írásai lapján. Magyarul az Agnes Cecilia és az Elvis! Elvis! című műve jelent meg.
Férje grafikusként dolgozott, Elvis című könyvsorozatát közösen írták és könyveinek borítóit zömmel ő tervezte. Lánya, Camilla szintén író lett.
Kovács Judit, Jakabosné (1974. július 25) drámapedagógus, játszóház-vezető
„A babák számára a világ első ízben a szüleik ölében kerekedik ki.”
(J. Kovács Judit)
Rabul ejtették a népi játékok világa, 2006-tól vezet foglalkozásokat. 2009-ben jelent meg első mondókáskönyve, a Kerekítő-sorozat első kötete. Kerekítő mondókás móka és bábos torna néven folytatta tovább éneklős-mozgásos foglalkozásait, azóta országos hálózattá bővült. 2017 óta Kerekítő mintaóvodák és mintabölcsődék alakultak, 2020 óta pedig Kerekítő mintacsoportok. Szakmai tanfolyamokat, előadásokat tart érdeklődő pedagógusoknak számára, melyhez módszertani kézikönyvet írt.
A könyvcsalád a legkisebbek irodalmát gazdagítja, mondókákat, verseket, meséket és hozzájuk kapcsolódó játékokat tartalmaz. Állandó illusztrátora, Kerekítő manó megjelenítője Kállai Nagy Krisztina.
Kerekítő mondókás babanapló : nem csak a babáról / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék)
Kerekítő állatos játéktár : babáknak és óvodásoknak / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék)
Kerekítő évkerék : dalok, mondókák, jeles napok, játékok : bölcsődéseknek és óvodásoknak / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék)
Kerekítő manó adventi mondókatára : ölbeli játékok, jeles napok / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék, #karácsony)
Kacagtató 1. : ölbeli játékok magyar költők verseire / Jakabosné Kovács Judit. ill. Szalma Edit (#játék)
Kacagtató 2. : ölbeli játékok magyar költők verseire / Jakabosné Kovács Judit. ill. Pásztohy Panka (#játék)
Kerekítő Kacagtató : jönnek az égi halászok : ölbeli játékok magyar versekre / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék)
Kerekítő Kacagtató : naphívogató : ölbeli játékok magyar versekre / Jakabosné Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Kriszta (#játék)
Kerekítő százérintő : mai mondókák, ölbeli játékok / Lackfi János, J. Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Krisztina (#játék)
Kerekítő manó és az évszakok : mesék óvodásoknak / Acsai Roland, J. Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Krisztina
Kerekítő manó minimeséi / Acsai Roland, J. Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Krisztinaminimeséi. ill. Kállai Nagy Krisztina (Kerekítő)
Kerekítő manó utazásai : mesék óvodásoknak / Acsai Roland, J. Kovács Judit. ill. Kállai Nagy Krisztina
















